Weboldalunkon sütiket („cookies”) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek!

Megértettem Tudj meg többet


BÉTA

×
MH

Bejelentkezés MH ID szolgáltatáson keresztül!


MH ID regisztráció

Figyelem

Az MH ID szolgáltatás jelenleg belső tesztelés alatt van.
A felhasználók tervezetten 2019 első negyedévétől vehetik igénybe.
Jegyezz meg!
1

Kadét

Honvéd Kadét Program:

A Honvédelmi Minisztérium által támogatott középiskolások számára nyújtott nevelési program célja, hogy az iskolai tanórákat hatékonyan kombinálja egy korszerű, a diákoknak kihívást jelentő, értékes tapasztalatokat nyújtó elfoglaltságokkal, mely a honvédségi, katonai környezet miatt egyedi különleges élményt és fejlődési lehetőséget nyújt a diákoknak.

A résztvevők felkészülhetnek a választott életpályájuk sikeres megvalósítására, eközben hiteles információkkal bővíthetik ismereteiket a Magyar Honvédségről és annak társadalmi szerepéről.

Ki számít Kadétnak?

A Honvéd Kadét Programhoz csatlakozó iskolákban tanuló diákok, akik a „katonai alapismeretek” választható közismereti tantárgyat tanulják, vagy honvédelmi ágazati szakképzésben vesznek részt.

 

A Honvéd Kadét Program három szinten valósul meg:

Honvéd középiskola:

A honvédelmi nevelés egyedi, sajátos színtere. A bentlakásos rendszernek – a napirenddel működő honvéd kollégiumnak – és a (honvédelmi) minisztériumi fenntartásnak köszönhetően itt folyik a legintenzívebb honvédelmi nevelés: a növendékek a tanév során a hét legalább 5 napján, gyakorlatilag egész nap honvédelmi nevelésben részesülnek, így a honvéd középiskola és kollégium integráltan nyújtja a tanórai, a tanórán kívüli iskolai és az iskolán kívüli honvédelmi nevelést.

Honvédelmi ágazati szakképzés:

Ez a képzési forma azokban a honvédelmi ágazati szakképzést felvállaló szakgimnáziumokban működik, amelyek erre a honvédelemért felelős minisztertől engedélyt kaptak. Az ágazati szakképzés során a diákok a 9-12. évfolyamon összesen közel 1500 órában tanulnak a honvédelemhez kapcsolódó tantárgyakat, majd a honvédelmi szakmai tantárgyból kötelezően közép vagy választható emelt szintű érettségi vizsgát tesznek. A sikeres érettségi vizsgával egyidejűleg OKJ 52 863 01 Honvéd kadét, igazgatási ügykezelő szakképesítést szereznek.

Kadét Programban részt vevő középiskolák:

A Honvéd Kadét Programhoz csatlakozott mintegy 50 középiskolákban a diákoknak lehetőségük van egy oktatási és szabadidős tevékenységet kombináló fejlesztő program részévé válni. A Kadétok a katonai alapismeretek választható tantárgy mellett részt vehetnek olyan hazafias élményeket biztosító foglalkozásokon, versenyeken, honvédelmi napokon, sportlövész, vagy más edzéseken, nyári táborokon, amelyeket a részükre az iskola, a Magyar Honvédség, illetve a Honvédelmi Sportszövetség szervez.

Ha érdeklődsz, a katonai pálya iránt jelentkezz Kadétnak!

Tetszik az oldal? Mondd el másoknak is!

KAPCSOLAT

Maradt még kérdésed? Vagy csak megosztanád velünk gondolataidat, ötleteidet? Keress minket!




További elérhetőségek és ügyfélfogadás

A jelenlegi tartózkodási helyed alapján jelenítettük meg a hozzád legközelebbi Toborzó Irodánkat, de a címre kattintva válogathatsz a többi közül is.

Írj üzenetet a kiválasztott Toborzó Irodánknak, ahonnan kollégáink
3 munkanapon belül felveszik veled a kapcsolatot!