Weboldalunkon sütiket („cookies”) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek!

Megértettem Tudj meg többet


BÉTA

×
MH

Bejelentkezés MH ID szolgáltatáson keresztül!


MH ID regisztráció

Figyelem

Az MH ID szolgáltatás jelenleg belső tesztelés alatt van.
A felhasználók tervezetten 2019 első negyedévétől vehetik igénybe.
Jegyezz meg!
1

A kétfejű sas szolgálatában

Magyar huszár Mária Terézia uralkodásának kezdetén
Franz Gerasch festményén

Már 1526-tól folyamatosan szolgáltak zsoldosként magyar katonák a birodalmi haderőben, ezek döntő része könnyűlovas volt. A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) és a spanyol örökösödési háború (1701-1714) lezárása után egy lassú hadügyi, közigazgatási-jogi folyamat indult meg annak érdekében, hogy a mindenkori uralkodónak egy állandó haderő álljon a rendelkezésére, és ne csak a háború idejére összetoborzott vegyes harcértékű csapatokkal kelljen harcba szállni.
1715-ben a magyar országgyűlés által elfogadott nyolcadik törvénycikk második paragrafusában az országgyűlés kötelezettséget vállalt egy állandóan fegyverben lévő haderő fenntartására. Ez sajnos nem a nemzet álmát, egy önálló magyar hadsereg megvalósítását jelentette, hiszen a rendek csak a pénzt és az újoncokat ajánlották meg, a szervezés és a vezetés a birodalmi adminisztráció, az Udvari Haditanács feladata maradt.

Magyar huszár
(1750-90 között) Franz Gerasch festményén

A fenti tény miatt a közvélemény hajlamos elfeledkezni arról a sok-sok ezer magyar katonáról, aki becsülettel szolgálta az uralkodóját. A birodalmi haderőben szolgáló magyar ezredek végigverekedték Európa csatamezőit a 18. század permanens dinasztikus háborúiban, hallatlan veszteségeket szenvedve és örök dicsőséget szerezve. A korszak huszárjai pedig ekkor lettek szó szerint világhírűek, és a magyar feltöltésű gyalogezredek is félelmetes hírnévre tettek szert az öldöklő csatákban!
Mária Teréziának (1740-1780) uralkodását hosszasan kísérték az úgynevezett „örökösödési háborúk” (1740-1748, 1756-1763), melyeket azok az uralkodók indították, akik megkérdőjelezték női öröklési jogát, és a birodalom feldarabolását akarták elérni. Így természetesen az ifjú királynőnek fegyverrel kellett trónját megszilárdítani, majd birodalmának határait megvédeni, amiben nagy szerep jutott a magyar katonáknak, így a huszároknak és a gyalogságnak is. A birodalom egyetlen más korszakában nem szolgált annyi kiváló tehetségű magyar katona a tábornoki karban, mint Mária Terézia alatt. Közülük olyan európai hírű parancsnokok vonultak be a hadtörténelembe, mint gróf Hadik András (1710-1790) tábornagy, aki az Udvari Haditanács elnöke is volt (1774-1790), herceg Batthyány Károly (1689-1772) tábornagy, gróf Nádasdy Ferenc (1708-1783) tábornagy, de mellettük nagyon sok más kiváló magyar főtiszt és tiszt szerzett magának hírnevet.
1792-ben vette kezdetét az a hosszú háború, melynek során a magyar katonák saját vérükkel írták magukat a forradalmi és napóleoni háborúk legdicsőbb lapjaira. A 23 évet felölelő francia háborúk alatt a Habsburg Birodalom mintegy 1 000 000 katonát állított ki, és ebből 250-270 000 harcost adott Magyarország.
A hadsereg keretein belül a magyar alakulatok szétszórva harcoltak, így mindenhol jelen voltak, ahol a birodalom háborúzott. Ragyogó hősök születtek, elég itt utalni a leghíresebbre, a „legvitézebb huszárra”, báró Simonyi József (1771-1832) óbesterre.

A Magyar Nemesi Testőr
Mária Terézia becsülte és szerette magyarjait, az irányukba mutató egyik legszebb gesztus volt, amikor 1760-ban életre hívta a Bécsben állomásozó Magyar Nemesi Testőrséget, ami nem csak az egyik legelőkelőbb fegyveres testület volt, hanem a magyar nemes ifjak pezsgő szellemi központja. A testőrök első sorban természetesen a mindenkori magyar király körül láttak el reprezentációs és katonai feladatokat, mindezt a világ talán legpompásabb huszár díszegyenruhájában.

Magyar huszár a napóleoni háborúk utolsó harmadában
Franz Gerasch festményén

Magyar gyalogosok 1770-1798 között
Rudolph von Ottenfeld festményén

Magyar gránátos és lövész 1790 körül
Franz Gerasch festményén

Gróf Hadik András (1710-1790)
a híres huszártiszt, később tábornagy, aki az Udvari Haditanács elnöke is volt (1774-1790) Georg Weikert festményén A kiemelkedő pályát befutó magyar huszártiszt 1730-ban kezdte karrierjét a Ghillányi-huszárezrednél. A második osztrák-török háború idején, 1737-39-ben, már kapitányként tüntette ki magát a grockai csatában. Az 1740 és 1748 között zajló osztrák örökösödési háborúban ezredessé, majd tábornokká léptették elő. A hétéves háború idején (1756-63) hajtotta végre legfényesebb haditetteit, így 1757. október 16-án, 3500 huszárával öt nap alatt érte el Berlint. A várost bevette és 88 fős veszteség mellett 235 ezer tallér hadisarcot és 426 foglyot vitt magával. Ezt a mai napig a rajtaütés iskolapéldájának tartják, a legmerészebb „huszárcsínynek”. 1758-ban Sonnensteinnél szétverte Ernő herceg hadseregét. 1762-63-ra már a sziléziai császári sereg parancsnoka volt. 1764-68 között Erdély katonai főparancsnoka és királyi biztosa egyben, az erdélyi kormányszék vezetőjeként. 1772-ben Bukovina kormányzója lett, minden szolgálati helyén kitűnt igen emberséges és körültekintő irányításával. 1774-ben tábornaggyá léptették elő és kinevezték a bécsi Udvari Haditanács elnökévé. 1789-ben, 79 évesen, mint fővezér sebesült meg Belgrádnál, a törökök ellen vívott háború során.

Báró Simonyi József
A „legvitézebb huszár” 1771 április 28-án született Nagykállóban még Simon néven egy iparos családban. A nyughatatlan fiú 17 évesen beállt a Wurmser huszárok közé, és mindjárt a török elleni harcokban találta magát. 1778-ban Pancsovánál súlyosan megsebesült, és innét karrierje üstökösszerűen emelkedett. Egy évvel később már vicekáplár, és az 1792-es esztendő elhozta Simon József álmait beteljesíthető lehetőségeket - a negyedszázadig tartó francia háborúkat. 1795-re már őrmester, vakmerő felderítésekkel és rajtaütésekkel hamar felhívja magára felettesei figyelmét. Két évvel később már alhadnagy, váratlan előléptetését már elveszített ágyúk visszaszerzésének köszönhette, hiszen a lövegek védelme mindig az egyik legnagyobbra értékelt haditett volt. Közben ezredet váltott, ulánussá lett egy előléptetéséért, és az 1. Merveldt ulánusezred hadnagyaként 1800-ban hajtotta végre azokat a hőstetteket, melyek elhozták számára a legmagasabb katonai kitüntetés, a Mária-Terézia Rend lovagkeresztjét. Ismét ágyúkat zsákmányolt – ekkor kapta a „Kanonensammler”, „ágyúgyűjtő” becenevet – és egy alkalommal ötven emberével háromszázhúsz francia katonát ejtett foglyul. A bárói címmel járó kitüntetést 1802. április 30-án vette át, már a 6. Blankenstein-huszárok főhadnagyaként, ekkor változtatta a nevét báró vitézvári Simonyi Józsefre, és hamarosan a kapitányi rangot is elnyerte. 1809-ben az ulmi csatában tanúsított helytállásáért őrnaggyá léptették elő a 4. Hessen-Homburg huszárezredben. Ugyanebben az évben a wagrami csatában hajtotta végre legtöbbet emlegetett bravúrját, a visszavonulást fedezve az utolsó pillanatig tartotta a Thaya-folyó fahídját, majd azt felgyújtva, a lángoló hídon kézitusa közben utolsónak vonult vissza. 1813-ban a kulmi csata után alezredessé lépett elő, majd erre öt héttel a lipcsei „népek csatája” meghozta az ezredesi rangot és a Hessen-Homburgok parancsnokságát. 1814 februárjában úgy vette be Lyon-t, hogy huszárjaival átúsztatott a zajló Rhone folyón és meglepte az őrséget. Napóleon visszatérésénél 1815-ben még utoljára harcba vitte legényeit, aztán garnizonba vonult ezredével. Elborították a kitüntetések, érdemjelek és a sebhelyek, maga volt a megtestesült bátorság, az élő legenda.

Tetszik az oldal? Mondd el másoknak is!

KAPCSOLAT

Maradt még kérdésed? Vagy csak megosztanád velünk gondolataidat, ötleteidet? Keress minket!




További elérhetőségek és ügyfélfogadás

A jelenlegi tartózkodási helyed alapján jelenítettük meg a hozzád legközelebbi Toborzó Irodánkat, de a címre kattintva válogathatsz a többi közül is.

Írj üzenetet a kiválasztott Toborzó Irodánknak, ahonnan kollégáink
3 munkanapon belül felveszik veled a kapcsolatot!