Weboldalunkon sütiket („cookies”) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek!

Megértettem Tudj meg többet


Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozás gombra való kattintással egyetértek a Magyar Honvédség Hírlevélszolgáltatással kapcsolatos adatkezelési tájékoztatójával.
BÉTA

×
MH

Bejelentkezés MH ID szolgáltatáson keresztül!


MH ID regisztráció

Figyelem!

Az MH ID szolgáltatás jelenleg belső tesztelés alatt van.
A felhasználók tervezetten 2020 első negyedévétől vehetik igénybe.
Jegyezz meg!


„Föltámadott a tenger…” – az 1848-49-es szabadságharc

Honvéd zászlótartó őrmester
Az újonnan alakuló Honvédség számára fekete nemez csákót, piros zsinórozású kávébarna atillát, és világoskék nadrágot rendszeresítettek. A legénység fegyverzetét az elöltöltő, gyutacsos 1842 M. Augustin-rendszerű puska alkotta, és ugyanilyen fegyverrel nézett farkasszemet, hiszen ez volt a császári hadseregben rendszeresített gyalogsági puska. A fegyverhez tartozó töltés egy papírhengerből és az abba csomagolt pontosan kimért lőporból, és a lövedékből állt. A lövedék egy öntött ólomgolyó volt melyet a csőtorkolat felől töltöttek a 17.6 milliméter űrméretű csőbe. A fegyver kémiai gyújtású volt, vagyis a csőben lévő fő lőportöltetet egy ütésre robbanó, piciny rézkapszulában - a gyutacsban - elhelyezett robbanóanyag gyújtotta be. A fegyver tartozéka volt az 1838 M. Laukart-féle négyélű döfő szurony volt, mely nem csak a végső roham eszköze volt. A feltűzött szuronnyal együtt a puska közel két méter hosszú szálfegyver is volt, ami a lovasroham megállításánál bizonyult hasznosnak. A képen látható altiszt nem viselt lőfegyvert, ezért 1836 M gyalogsági kardot kapott rendfokozata jelölésére.

Még az igen dicsőséges múltból is kitűnik az 1848-49-es szabadságharc, ami a nemzeti mitológiánk része lett. Nem ok nélkül. Egy, a jóformán semmiből támadt hadsereg, rosszul felszerelve, egy nála erősebb, önhitt, minden irányból támadó ellenséget vert meg. Óriási eredmény volt ez, kiindulási alapját a híres „Mit kíván a magyar nemzet?” 12 pontjából ötödikként megfogalmazott „Nemzeti őrsereg” kitétel jelentette.
Már 1848 tavaszán a nemzetiségi mozgalmak fegyveres fellépésekbe torkolltak a magyarok ellen, különösen a Délvidéken, megfékezésükre katonai erő kellett. Az önálló haderő alapját képző, elsőként felálló nemzetőrség lelkes milicistái azonban nem voltak alkalmasak az igazi hadviselésre. A megoldást csak egy önkéntesekből álló, reguláris hadsereg oldhatta meg, ennek megfelelően 1848. május 16-án megkezdték egy 10 000 főből álló, 10 zászlóaljra tagozódó „rendes” nemzetőrsereg toborzását. Ezen alakulatok elnevezése nemsokára egy új szóval történt – ez volt a „honvéd”. Legenda született.
1848. szeptember 11-én Josip Jelačić (1801-1859) horvát bán át kelt a Dráván csapataival. A kormány utasította Móga János (1874-1861) altábornagyot, hogy vegye fel a harcot a bánnal. A két sereg Pákozdnál találkozott és Jelačić teljes vereséget szenvedett. A bán kiűzése után, 1848. október elején döntő fordulat következett be. Bécsben újabb forradalom tört ki, ennek leverése után világossá vált, hogy az udvar nem fog engedni a változásoknak. Ezt igazolta az is, hogy az erélytelen I. Ferdinándot december 2-án lemondatták unokaöccse, I. Ferenc József (1848-1916) javára, aki az abszolút monarchia híve volt. Az ifjú császár főparancsnokát, Windischgrätz herceget ezek után haddal Magyarország ellen küldte. 1848-49 fordulóján Magyarország katonai helyzete már teljesen reménytelennek tűnt, Erdélyt Anton Puchner (1779-1852) tábornok támogatásával a román felkelők dúlták, délen a Ferdinand Mayerhofer von Grünbühl (1798-1869) ezredes vezette szerb erők jelentettek veszélyt, nyugatról erős hadsereg nyomult be Windischgrätz herceg vezetésével.

A Bocskai huszárezred trombitása díszben
A magyar kormány határozott célja volt a külföldre vezényelt huszárok hazahozatala, azonban az egyre feszültebb politikai helyzet miatt ez nehezen ment, a háború kitörésével pedig csak a szökéssel juthattak hazai földre huszárjaink. A diplomáciai erőfeszítéseknek és a szökéseknek köszönhetően a huszárezredek – vagy azok kisebb-nagyobb részei – jelentős számban küzdöttek hazai földön. A szabadságharc folyamán gyakorlatilag csak az 5-ös és 7-es huszárezred nem harcolt a magyar szabadságért, mert ez a két alakulat végig az itáliai hadszíntéren tartózkodott. Összegészében az mondható el, hogy a huszárok mintegy fele harcolt a szabadságharc magyar oldalán. A hiány pótlására a magyar kormány további hat új huszárezred felállítását döntötte el, ezek egyike volt a Bocskai huszárezred.

Windischgrätz téli támadása sikerrel járt. A vele szemben lévő fel-dunai hadsereg egészen Budáig vonult vissza előle, s e hátrálás közben kezdődött egy Görgei Artúr nevű fiatal katona nagyra ívelő pályája, aki ekkor harminc éves fejjel tizenhatezer embert vezetett a visszavonulás keserves útján. A kormány Debrecenbe menekült, Görgei kényszerből Budát feladta s északra vonult a bányavárosokba. Görgei vaskézzel fogta katonáit, konok céltudatossággal haladt kelet felé, majd a legendává vált Branyiszkói-áttörés után kijutott az Alföldre. Görgei egy összekovácsolt, tapasztalt, őt bárhova követő sereggel tért vissza a hegyekből.
Erdélyben a lengyel függetlenségi háborúk zseniális hadvezére Bem József altábornagy mesteri hadműveletek sorával stabilizálta a helyzetet, majd kora tavaszra gyakorlatilag kiűzte a császári csapatokat Erdély területéről. Ugyanerre az időre a Délvidéken Perczel Mór vezérőrnagy elfoglalta a szerb erők fő erősségét Szenttamást, viszonylagos békét teremtve a déli határnál.
A harcok alatt a kormány, hatalmas erőfeszítéssel megteremtette a háború folytatásának hátterét a haderő feltöltésével és a hadiipar felállításával. A harcok egyúttal kitermelték azt a tisztikart, amely képes volt vezetni ezt a fiatal, lelkes, de gyengén felszerelt és jobbára tapasztalatlan sereget.
Azt, hogy a honvédsereg valójában mire képes, az a tavaszi hadjárat mutatta meg, melyben Görgei tábornok fővezérlete alatt az isaszegi, váci, nagysallói és komáromi csatákban súlyos vereséget mért a császári csapatokra. A győzelmi sorozatra Buda május 21-én történő bevétele tette fel a koronát, amely 1992 óta a Magyar Honvédelem napja, ezzel együtt a Magyar Honvédség legfőbb ünnepe.
A sors keserű iróniája, hogy ezen a napon, amikor már mindenki joggal egy politikai megoldást kicsikaró katonai győzelmet remélt, I. Ferenc József I. Miklós cár (1826-1855) segítségét kérte és kapta meg a magyar szabadságharc leverésére.
A katonai erőviszonyok ezzel teljesen megváltoztak. A cár mintegy 192 000 katonát küldött, amely a 175 000 főnyi osztrák erővel egyesülve csaknem 400 000 katonát jelentett a 173 000 főnyi honvédsereggel szemben.
A védekező háborúban Görgei tisztikarával együtt újból megcsillogtatta tehetségét. A nála jóval erősebb seregek között mozgott Komáromtól a Temesköz felé, folyamatosan kicsúszva azok szorításából. Azonban Világosnál már nem segíthetett a talentum. A józan ész és a hadviselés szigorú törvényei csak egyetlen lehetőséget hagytak, a fegyverletételt. A forradalom és szabadságharc rövid időszaka alatt a magyar nép legjobb harci hagyományai éledtek újra, a honvédek és tisztjeik halálmegvető bátorságról, kitartásról és lelkesedésről tettek tanúságot.
A dicsőséges harcokat keserű vég zárta le. A magyar szabadságharc katonai és politikai vezetői hadbíróságok elé kerültek és azok sorban gyártották az ítéleteket.
Ez a bosszúszomj számos életet kioltott és ugyanakkor nemzeti mítoszt is teremtett, mert a megtorlás honvéd áldozatai egyszerre kerültek katonaként és vértanúként a magyar hősök panteonjába.

A Dom Miguel sorgyalogezred főhadnagya
Az áprilisi törvények alapján a magyar hadügyminisztérium fennhatósága alá kerülte a Magyarországon és Erdélyben állomásozó császári-királyi csapatok. Ezek egyike volt a 39. számot viselő Dom Miguel sorgyalogezred mely igen vitézül harcolt az egész szabadságharc alatt.

A tápióbicskei csata (1849 április 4.) Than Mór festményén.
A festmény azt a pillanatot ábrázolja, amikor Sebő Alajos alezredes rohamra vitte huszárjait a horvát banderiális huszárok ellen és összeakadt a horvátokat vezető Riedesel őrnaggyal akit kardpárbajban legyőzött.

Budavár bevétele (1849 május 21.) Than Mór festményén.
A híres kép a mindent eldöntő utolsó rohamot ábrázolja.

Tetszik az oldal? Mondd el másoknak is!




További elérhetőségek és ügyfélfogadás

A jelenlegi tartózkodási helyed alapján jelenítettük meg a hozzád legközelebbi Toborzó Irodánkat, de a címre kattintva válogathatsz a többi közül is.

KAPCSOLAT

Maradt még kérdésed? Vagy csak megosztanád velünk gondolataidat, ötleteidet? Keress minket!

Írj üzenetet Nekünk! A kiválasztott tárgynak megfelelően továbbitjuk leveledet az illetékes Bajtársainkhoz, akik
3 munkanapon belül felveszik veled a kapcsolatot!