Szervezeti elemek

section-547da0b

Altiszti Támogató csatorna

Az Altiszti Támogató csatorna a Magyar Honvédségben, stratégiai szinttől harcászati szintig kiépült a parancsnoki döntéshozatali, döntés előkészítési folyamatot támogatni hívatott rendszer.

A parancsnoki vezetési rendszer támogatása. Biztosítja a kiadott intézkedések, parancsok érvényre juttatását. Folyamatos, aktuális, hiteles információforrás a parancsnoki, valamint az alárendelt állomány részére. Gyors hatékony reagálás az esetleg felmerülő problémákra. A feladatokra történő jobb felkészülés a döntésmeghozatalok alaposabb előkészítése.

//bhd.hmzrinyi.hu/wp-content/uploads/2021/02/ddvz-jel.png
Központi Zenekar

Központi Zenekar

A Magyar Honvédség Központi Zenekara hazánk legnagyobb létszámú katonazenekara, amely 1962-ben alakult. Múltja azonban visszanyúlik egészen 1896-ig, amikor létrejött az Első Honvéd Gyalogezred zenekara Budapesten. Ennek az együttesnek jogutódja a több mint 100 éves hagyománnyal rendelkező Központi Zenekar.

Elsődleges feladata a legmagasabb szintű állami, nemzeti, katonai és egyházi protokolláris rendezvények zenei kiszolgálása. Kiemelt tevékenysége továbbá a magyar katona és fúvószenei hagyományok ápolása, amatőr fúvószenekarok támogatása, segítése. Fontos zenei küldetése új fúvószenei művek interpretálása és a magyar zeneszerzők inspirálása újabb alkotásokra.
A zenekar rendszeres résztvevője a nemzetközi és hazai katonazenekari találkozóknak és fesztiváloknak. Európa számos országában nagysikerű koncertek során bizonyította már a magyar zenei kultúra magas színvonalát.
Számos nívós hangverseny, térzene és parádés vonulás mellett az egyre népszerűbb zenés alaki bemutatói jelentenek remek szórakozást közönségüknek.
Repertoárjuk sokrétű, a hagyományos fúvószenétől a kortárs műveken keresztül a könnyűzenéig terjed.
Eddigi munkáikból már közel fél tucat CD lemez jelent meg.

3345
section-87eadb1
MH Híradó És Informatikai Rendszerfőközpont

MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont

Az MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont az 1945-ben megalakult jogelőd szervezeteinek nyomdokain haladva biztosítja a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar részére a helyi, valamint a Magyar Honvédség részére a központi távközlési, informatikai és információvédelmi szolgáltatásokat. Az ezred jogállású szervezet hat alegységével és a távközlési, informatikai, valamint információvédelmi eszközök teljes palettájával hajtja végre feladatait, amelyek a következők:

Az Országos Hálózatfelügyeleti Főközpont a Honvédelmi Minisztérium és a katonai felső vezetés részére a kommunikáció technikai feltételei meglétének, a Magyar Honvédség távbeszélő- és informatikai transzport hálózatának, az MH-NATO összeköttetések folyamatos felügyelete érdekében szolgálatot tart fenn.
Végzi a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség részére az Egységes Digitális Rádiórendszer teljes körű management funkcióinak ellátását.
Végzi a Magyar Honvédség Központi Intranet Portál felületen kialakított szolgáltatások fejlesztését, karbantartását és felhasználói állomány kiképzését továbbá a kiszolgáló infrastruktúra karbantartását.
Dokumentációs Tárat üzemeltet, ahol papíralapú és elektronikus formában megtalálhatóak a híradó és informatikai beruházások kiviteli dokumentációi.
A Magyar Honvédség távhívó rendszereivel kapcsolatban terheltségi és hívásforgalmi kimutatások készít.
Szervizcsoportja működési területén hibabehatárolást és hibaelhárítást hajt végre.

3344

 

A Híradó és Informatikai Főközpont végzi a budapesti objektumok és katonai létesítmények telefonközpontjainak folyamatos üzemeltetését, a Honvédelmi Minisztérium és az MH Egészségügyi Központ központkezelési és tudakozói feladatainak biztosítását, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség budapesti és vidéki szervezetei közötti postai küldemények továbbítását, futárjáratok biztosítását, az informatikai hálózatok üzemeltetését valamint a felhasználók igényeinek kiszolgálását.

Az Informatikai Főközpont végzi a központi informatikai szolgáltatások biztosítását, menedzselését. Részt vesz a Magyar Honvédség információtechnológiai beszerzéseinek kidolgozói munkacsoportjaiban, az alakulatok IT fejlesztési igényeinek felmérésében, különböző célalkalmazások programfejlesztésének végrehajtásában. Mindezek felett számos nemzetközi katonai informatikai gyakorlaton képviseli hazánkat.

A Távközlési Főközpont végzi a Magyar Honvédség Kormányzati Célú Elkülönült Hírközlő Hálózat fejlesztési és üzemeltetési feladatainak szakmai támogatását, a bérelt távközlési, informatikai és postai szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződéses feladatokat, továbbá a kapcsolódó költségvetési előirányzatok kezelését.
Széleskörű együttműködési tevékenységet folytat az MH BHD más szakterületeivel, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Honvéd Vezérkar és egyéb kormányzati szervezetekkel, valamint polgári szolgáltatókkal és vállalkozókkal.

A Vezetésbiztosító és Támogató Alközpont szakállományával, valamint tábori híradó és informatikai eszközeivel biztosít mobil vezetési feltételeket tábori körülmények között.

Az MH Elektronikus Eseménykezelő Főközpont végzi a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség informatikai hálózatait ért támadások felderítését, vizsgálatát, lépéseket tesz a károk hatásainak minimalizálására. Együttműködik a hálózatok sérülékenységének vizsgálatában.

section-e7d71bd

NATO Központi Nyilvántartó Felügyelet

37. § (1) A NATO Központi Nyilvántartó a honvédelemért felelős miniszter által kijelölt honvédségi szervezetnek a NATO minősített adatok, országos szinten történő fogadására, elosztására és kezelésére kijelölt szervezeti egysége.
(2) A NATO Központi Nyilvántartó a Nemzeti Biztonsági Felügyelettől kapott tájékoztatás alapján kimutatást vezet a hatáskörébe tartozó külföldi minősített adatot kezelő szerveknél működő NATO adatot kezelő Nyilvántartókról és Kezelő pontokról.
(3) A NATO Központi Nyilvántartó a Nyilvántartóktól kapott tájékoztatás alapján összesített kimutatást vezet valamennyi hatáskörébe tartozó NATO „Szigorúan titkos!” minősítési szintű külföldi minősített adatról és erről minden év március 16-ig írásban tájékoztatja a Nemzeti Biztonsági Felügyeletet.
(4) A NATO Központi Nyilvántartó a minősített adatot kezelő szervektől kapott tájékoztatás alapján minden év március 16-ig megküldi a Nemzeti Biztonsági Felügyelet részére az előző évben a minősített adatot kezelő szervekhez érkezett vagy ott keletkezett külföldi minősített adatok iratforgalmi statisztikáját minősítési szintenként és minősített adatkezelő szervenként készített bontásban.

3702
Szállítózászlóalj

Szállító Zászlóalj

A Szállítózászlóalj fő feladata személy- és csoportos személyszállítási feladatok végzése. Az alaprendeltetésének végrehajtása érdekében üzemelteti és karbantartja a szükséges gépjárműveket és egyéb technikai eszközöket. Emellett a zászlóalj tartja fenn az Irinyi János laktanya működőképességét, valamint végzi az ott elhelyezett katonai szervezetek logisztikai biztosítását.

Különböző típusú és jellegű technikai eszközökkel rendelkezik. A személyszállítási feladatokat szállításkoordináló elemek hangolják össze, biztosítva a megfelelő eszközök és gépjárművezetők rendelkezésre állását.

A laktanya működőképességének fenntartása érdekében a zászlóalj állománya folyamatosan végzi a beléptetési, behajtási és parkolási feladatokat a saját és a laktanyában elhelyezett katonai alakulatok vonatkozásában. Biztosítja ez elhelyezési és élelmezési feladatok maradéktalan végrehajtását, és összefogja a laktanyában működtetett szolgálatok feladatait.

3418
Támogató Zászlóalj

Támogató Zászlóalj

A Támogató Zászlóalj alapvetően a dandár Budaörsi úti objektumának fenntartásáért, üzemeltetéséért, az objektumban szolgálatot teljesítő katonák és közalkalmazottak élelmezési feladatainak megszervezésért felelős. Végzi a dandár kommendáns feladatait, raktározási feladatokat, valamint a kiképzési feladatok végrehajtásához szükséges Kiképző Bázis és Lőtér üzemeltetését. A zászlóalj napi rutinjához tartozik a teherszállítási feladatok tervezése, szervezése, végrehajtása, a tábori körülmények közötti élelmezési feladatok végrehajtása, az állami, katonai és polgári rendezvények biztosítása.

A zászlóalj üzemelteti az állomány fizikai felkészültségének megtartásához szükséges sport komplexumot, végzi a gépjármű üzemeltetéshez szükséges hajtó-, kenő- és karbantartó anyagokkal, üzemanyag-technikai eszközökkel történő ellátást, és működteti a biztonságos közúti közlekedés alapfeltételeit ellenőrző Műszaki és Ellenőrző Állomásokat.

Ezek mellett felelős a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer egyes készenléti anyagainak biztosításáért, speciális munkacsoportok, alegységek készenlétének fenntartásáért és biztosításáért.

3352
32. Nemzeti Honvéd Díszegység

32. Nemzeti Honvéd Díszegység

A magyar történelemben a nemzeti egység érzetén nyugvó haderő az, mely több mint 1000 éven át annyi súlyos áldozat árán is fenntartotta a magyar államot.

A mai Magyar Honvédségben a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység az a katonai szervezet, melynek alegységei – ország és világ előtt – a nemzet ünnep- és gyásznapjain, az állami- és katonai eseményeken, a kijelölt objektumok díszőrszolgálatának ellátásával megjelenítik a mai magyar haderő nemzeti egységét és ősi intézményét, régi és jelenkori dicsőségét, a magyar katona erkölcsi alapjait.

A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység 2011. november 01-jén került megalakításra és hat alegységből áll.

A Honvéd Koronaőrség fegyverhasználati joggal látja el az Országházban – vagy a kijelölt helyen – a Szent Korona és a levont nemzeti lobogó őrzését, közreműködik a nemzeti- és állami ünnepeken, a diplomáciai és egyházi eseményeken. Történelmi jogelődje a m.kir. Koronaőrség.

A Honvéd Palotaőrség végzi Magyarország köztársasági elnökének állami és protokolláris feladataival kapcsolatos katonai díszelgési feladatokat, díszőrszolgálatot lát el a Köztársasági Elnöki Hivatalnak otthont adó Sándor-palotában, közreműködik a nemzeti- és állami ünnepeken és diplomáciai eseményeken. Történelmi jogelődje a m.kir. Testőrség.

//bhd.hmzrinyi.hu/wp-content/uploads/2021/02/NHD-32-1-e1613054047824.png

 

A Honvéd Díszzászlóalj Magyarország nemzeti és állami ünnepségein, diplomáciai, társadalmi és katonai rendezvényein illetve kegyeleti eseményeken jeleníti meg a magyar honvédet, díszőrszolgálatot lát el Magyarország felvont lobogójánál, végzi a katonai tiszteletadással kapcsolatos feladatokat, külföldi állami és katonai vezetők katonai tiszteletadással történő fogadását, az elöljáró intézkedése szerinti kegyeleti feladatokat. Történelmi jogelődjei Budapest néhai háziezrede, a cs. és kir. 32. „Mária Terézia” gyalogezred valamint az MH 32. Őr- és Díszezred.

Az állami- és katonai protokolláris, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség nemzetközi és központi rendezvényeinek, valamint a kegyeleti feladatok zenei kiszolgálását a Budapest Helyőrség Zenekar látja el. Történelmi jogelődjei a cs. és kir. 32. „Mária Terézia” gyalogezred valamint az MH 32. Őr- és Díszezred zenekara.

A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység technikai szakállománya felelős a kijelölt rendezvények, gyakorlatok, gyakorlások híradó, informatikai és akusztikai támogatásáért.

A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység feladatainak logisztikai, szállítási biztosítása a Logisztikai Biztosító Részleg feladata.

A 32. Nemzeti Honvéd Díszegység katonái – a történelmi jogelődökkel együtt – 14 háborúban, 135 ütközetben, 6 ENSZ és NATO misszióban, ill. hazai határbiztosítási feladatban vettek és vesznek részt a jelen korig. Vitam et sanguinem!

Kulturális És Rekreációs Igazgatóság

Kulturális és Rekreációs Igazgatóság

A Kulturális és Rekreációs Igazgatóság két területen szolgálja ki a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség személyi állományát. Az első a kulturális szakterület, amelynek keretében az igazgatóság a katonai szervezetek rendezvényeinek, csapatünnepeinek, fegyvernemi napjainak kulturális biztosítását valósítja meg, emelve ezen rendezvények színvonalát. Az igazgatóság fő feladata a nemzeti értékeken és a katonai hagyományokon alapuló kulturális kínálat biztosítása a katonák és közalkalmazottak, valamint a civil közönség részére. Mindezzel népszerűsíti a honvédelem ügyét, erősíti a katonák elkötelezettségét a hivatásuk iránt. A Honvéd Kulturális Központ (Stefánia Palota) a helyszíne az állami ünnepek, valamint a Budapesten elhelyezkedő katonai szervezetek szolgálati rendezvényeinek. A nagy múltú és patinás épület méltó helyszíne a színvonalas közművelődési programoknak is. Az intézmény nyitott, így a sokszínű és színvonalas kulturális kínálata nem csak az igényjogosulti állomány, hanem a civil lakosság számára is elérhető. A házban működő Regiment étterem konyhája és kínálata méltán népszerű a vendégek körében

3342

 

Az igazgatóság másik fő feladata a tárca személyi állománya részére rekreációs szolgáltatások nyújtása. Ezek a feladatok két síkon, egyfelől a tevékenységet szervező-irányító alosztály, valamint a konkrét végrehajtó Kiképzési Oktatási és Regeneráló Központok (KORK-ok) révén valósulnak meg. Az igazgatóság kiemelt figyelmet fordít a misszióból hazatérő személyi állomány és a honvédelmi tárcánál szolgáló katonák egészségmegőrző, regeneráló pihentetésének megszervezésére. Biztosítja a repülőhajózók, a helikopter-hajózók, az ejtőernyősök, a búvárok részére az előírt kondicionáló kiképzéseket. Az igazgatóság feladatkörébe tartozik a tárcánál szervezetten folyó katonai továbbképzési, kiképzési rendezvények férőhely elosztásának koordinálása. Az igényjogosult állomány rekreációjának biztosítása a fennmaradó szabad kapacitások értékesítésével valósul meg. A pihentetést végző KORK-ok színvonalas ellátást biztosítanak, a vendégközpontú szolgáltatások eredményeként népszerűek a személyi állomány körében. Az igazgatóság hajtja végre a Katonai Szociális Intézmények Nemzetközi Szervezetének keretein belüli üdültetések szervezését, illetve a szervezetben a Magyar Honvédség képviseletét. A Honvéd Kulturális Központ (Stefánia Palota) szolgáltatásairól, aktuális programjairól részletesebben a http://www.bphkk.hu/ weboldalon olvashat.

Protokoll, Delegációs És Rendezvénybiztosító Igazgatóság

Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóság

Az igazgatóság a dandár szervezeti elemeként országos hatáskörrel látja el a honvédelmi tárca és a Magyar Honvédség felsővezetőinek rendezvényeihez, valamint a felsővezetőkhöz érkező külföldi delegációk teljes körű protokolláris kiszolgálását. Részt vesz a kiemelt állami ünnepek, állami rendezvények, a tárca központi rendezvényeinek, a Magyar Honvédség nagy nyilvánosságú belföldi rendezvényeinek előkészítésében és lebonyolításában. Feladata továbbá a szakmai felelős szervezetekkel együttműködve az állami és katonai vezetők meghívására hazánkba érkező delegációk fogadásának, két vagy többoldalú hivatalos tárgyalások, találkozók, informális programok megtervezése, megszervezése, valamint a delegációk állandó kísérése.

Az igazgatóság feladatai közé tartozik továbbá a Budapesten akkreditált Attasétestület programjainak, illetve a két-, és többoldalú nemzetközi biztonságpolitikai szerződésekből eredő fegyverzet-ellenőrzési tevékenység technikai és adminisztratív feladatainak koordinálása.

Az igazgatóság hatáskörébe tartozik a felsővezetők csereüdültetésének megszervezése az adott ország és Magyarország közötti megállapodás alapján; a Minisztérium és a Magyar Honvédség részéről érkező tolmácsolási-fordítási feladatok végrehajtása, valamint a kegyeleti tevékenységek ellátása.

3418

 

A Magyarországon és a NATO együttműködés keretein belül különféle továbbképzések – katonai nyelvi továbbképzések, tanári és katonai személyek angol-magyar nyelvű képzése – szervezése és végrehajtása során együttműködik a szakterület felelősével. Ez évente több alkalommal kerül megszervezésre, az érintett országok küldötteinek részvételével.

A fentieken túlmenően az igazgatóság feladatai közé tartozik a személyi állomány utaztatása, ami magában foglalja a kiutazók repülőjeggyel, nemzetközi vasúti jeggyel történő ellátását, a szállodai elhelyezés megszervezését. A szolgálati utakhoz kapcsolódóan, a külszolgálatot ellátó, illetve külföldi szolgálati útra vezényeltek részére útlevél ügyintézés, valamint speciális NATO utazási okmány kiadása.

Az igazgatóság alárendeltségébe tartozik a Hotel Hadik katonai szálloda, amely magas színvonalon biztosítja a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség felsővezetői rendezvényeihez kapcsolódó szállodai szolgáltatásokat, többek között állófogadások helyszínét vagy szállást.

Üzemeltető És Kiképzés Támogató Osztály

Üzemeltető és Kiképzés Támogató Osztály

Az Üzemeltető és Kiképzés Támogató Osztály alaprendeltetési feladatait a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson látja el. Rendeltetése a magyar katonai felsőoktatás kiszolgálása, valamint a tanfolyam jellegű rendszerben folyó katonai képzések, továbbképzések logisztikai biztosítása. Feladatai közé tartozik a honvéd tisztjelöltek és az oktatói állomány számára oktatást segítő ellátás biztosítása mind a laktanyán belüli, mind külső területeken, bázisokon, gyakorlatokon.

Ellátási és üzemeltetési feladatai sokrétűségét színesíti a tisztjelöltek kollégiumi lakhatásának biztosításán túl a laktanyában található további szervezetek részére az elhelyezési feltételek biztosítása is. Ezen túlmenően az objektumban napi szolgálati feladataikat ellátó igényjogosult állomány napi élelmezési ellátása, valamint az objektum kiemelt jellegéből adódó nagyszámú rendezvény logisztikai biztosítása.

3418

 

Az üzemeltetési feladatokat magában foglalják egy jól felszerelt, több csarnokot és különböző sportpályákat magában foglaló sportkomplexum működtetését is. A pályák üzemeltetése nemcsak a tisztképzés és az egyetemi élet kiszolgálására hivatott, hanem számos sportrendezvénynek, hagyományőrző eseményeknek ad helyet egyesületi rendszerben.

Az Osztály rendszeresen kap felkérést, hogy különböző külső helyszíneken statikus bemutatókon mutassa be technikai parkját, illetve azon belül a haditechnikai eszközeit; ezzel nemcsak a dandár, de a Magyar Honvédség megbecsültségét is magasabb szintre emelve. Az Osztály katasztrófavédelmi feladatok ellátására is fel van készülve, melyek első sorban a lánctalpas technikai eszközökkel való mentési feladatokat jelentik.

Javító Század

Javítószázad

A Javítószázad fő feladata a dandár és a budapesti katonai szervezetek személy- és tehergépjárműveinek, autóbuszainak javítása, műszaki vizsgáztatása, valamint a fegyverzeti eszközök javítása. Végzi műszaki hibás és balesetet szenvedett gépjárművek mentését és szállítását Budapesten, továbbá a Dandár és a meghatározott más katonai szervezetek gépjárműveinek országos szintű és határon túli mentését és szállítását.

A század kiemelt hangsúlyt fektet a Javítóműhely folyamatos fejlesztésére; ennek köszönhetően a szerelő állomány végre tudja hajtani a már nem garanciális eszközök javítását.

A fegyverjavítással foglalkozó állomány folyamatosan részt vesz lövészeteken, ahol az aktuálisan felmerülő hibákat hárítja el. Ezen felül felügyeli és elősegíti a lövészeteket követő szakszerű fegyverkarbantartást.

A század jó kapcsolatokat ápol a képzéseket végrehajtó gyártókkal, ami elősegíti a szakmai ismeretek, tapasztalatok cseréjét.

3421

Rendeltetés

Az örökség, mely kötelez! Háborúink hősei tetteikkel igazolták bátorságukat, nemzetük és bajtársaik iránti elkötelezettségüket. Az általuk megtestesített ideák gyakorlása, vagyis a hierarchia elfogadása, a parancs és az engedelmesség rendje, a harc közbeni heroizmus, a becsület és hűség, valamint az önfeláldozás erényei, időtlen értékek, melyek a nemzet létének, egységének és fennmaradásának is elengedhetetlen feltételei.

Hol találkozhatunk?

Az online térben a Központi Online Toborzó Iroda várja a jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseidet, amit a Facebook Messengeren Irány a Sereg névre címzett új üzeneten keresztül bármikor elküldhetsz.

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megyei hadkiegészítő és toborzó irodáinak ügyfélfogadási időpontjai az alábbiak szerint alakulnak!

Toborzó Irodák Elérhetőségei


Ezen kívül rendezvényeinken is találkozhatsz velünk személyesen

Rendezvényeink

Jelentkezz közénk

Érdekel a katona élet? Kipróbálnád magad? Válaszolj pár kérdésünkre és tudd meg mi számodra az ideális pálya:

JELENTKEZÉS

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.

Irány a Sereg! – a Magyar Honvédség Karrieroldala