Események

Hirdetés TÜZÉR

TÜZÉR

TÜZÉR

Legyél tagja a Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandárnak.

Tüzérosztály

 

A tüzérség alapvetően a távolharc fegyverneme, azaz a velünk szembenálló felet nagy távolságról (akár 60 km is) képes pusztítani.

Mivel ilyen távolságra nem lehet ellátni, azaz nem lehet egy tüzérségi tűzeszközzel úgy lőni, mint egy puskával, ezért a tüzérség a feladatait a saját szakterületei között megosztja.

A tüzérségnek alapvetően 4 nagy szakterülete van:

Tüzér felderítők, akik a velünk szembenálló felet derítik fel. Nekik optikai és lokátoros felderítő eszközeik vannak. A lokátoros felderítők külön előnye, hogy az eszközeikkel képesek lesznek a levegőben repülő nagyobb méretű lőszereket és a drónokat is felderíteni, akár 50-60 km-ről. Már jelenleg is a világ vezető haditechnikai cégétől származó eszközöket használják, és képesek akár 10-20 km-ről hőkamerával felderíteni célokat. Az ő járművük a nemrég megkapott Gidrán fantázianevű jármű, amelyről nagyon sok információ van fenn a neten.

A lövegeket üzemeltető kezelők. Ők a világ egyik legkorszerűbb és legnagyobb tűzerejű tüzérségi eszközét, a PzH-2000 önjáró lövegnek a kezelését, üzemeltetését és az ezekhez kapcsolódó feladatokat látják el harcjárművezetői, töltő és irányzói beosztásokban.

A bemérők, akik a lövegeknek a helyét mérik be, valamint útvonalfelderítési feladataik vannak. Őket úgy kell elképzelni, mint a civil földmérőket, viszont a bemérők nem mérnökök, az ő feladatuk sokkal egyszerűbb.

A tűzvezetők, akik a lövéshez szükséges adatokat szolgáltatják. Ők például alapvetően jók kell, hogy legyenek a matematikából, habár nem feltétel. Viszont ha érdekel, hogy hogyan lehet eltalálni egy 23 km-re lévő tankot, akkor ez a terület a tiéd.

Az ő munkájukat további személyek is támogatják. Vannak olyanok, akik a lőszert szállítják, vannak, akik az ételt főzik, az ivóvizet, stb. szállítják. Vannak olyanok, akik  javítják az eszközöket, a fegyvereket, a kocsikat. Ők például fegyvermesteri vagy autószerelői végzettséggel kell, hogy rendelkezzenek.

Szükségünk van azokra a jelentkezőkre is, akik a lövéshez szükséges meteorológiai adatokat biztosítják. Nem úgy kell ezt elképzelni, mint a tévében a meteorológust, hanem egy olyasvalaki, akik az adott magasságban lévő szél irányát, sebességét, a légnyomást méri egy szondával és egy meteorológiai ballonnal.

Elvárások:

  • pszichés terhelhetőség
  • felelősségtudat
  • fegyelmezettség
  • csapatmunka
  • fizikális képességek
  • együttműködési készség

 

Amit nyújtani tudunk:

  • szoros együttműködés egy összetartó csapatban, a folyamatosan fejlődő tatai 101. Tüzérosztálynál
  • fizikai és szellemi kihívások
  • folyamatos képzési lehetőségek
  • kiszámítható karrier szerződéses katonai szolgálati jogviszony keretében
  • jövedelem és béren kívüli juttatási rendszer
  • széleskörű szociális juttatás, pl. szállás, kedvezményes étkezési lehetőség, stb.
  • tapasztalatszerzés lehetősége külföldi szolgálatban

 

Ez a bejegyzés egy fegyvernemet mutat be, tehát nem egy konkrét beosztást! Amennyiben érdekel jelentkezz, vagy további keresés esetén válaszd az online elérhető beosztások gombot.

Jelentkezésed érvényesítése után online toborzó kollégánk mihamarabb felveszi Veled a kapcsolatot és segít!

 

Érdekel
Online elérhető beosztások
Hirdetés KÜLÖNLEGES MŰVELETI

KÜLÖNLEGES MŰVELETI

KÜLÖNLEGES MŰVELETI
A zászlóalj feladatrendszerét a honvédelmi miniszter 158/2005. számú alapító okiratában az alábbiak szerint határozta meg: katonai erő alkalmazását igénylő váratlan események megoldása. Alegységeivel NATO-doktrínában meghatározott különleges műveleti feladatok és az ezekhez kapcsolódó tevékenységek végrehajtása nemzeti alárendeltségben, illetve azokban való részvétel a szövetségi köteléken belül; a békeműveletekben vállalt feladatok teljesítésében való részvétel; béke és háborús kutató-mentő feladatokban való részvétel. Külön tervekben meghatározottak szerint, válságkezelésben való részvétel.
Fő feladatai:
  • Különleges műveleti feladatok végrehajtása nemzeti vagy NATO-parancsnoksággal:
    Különleges felderítés (SR),
    Közvetlen műveletek (DA),
    Katonai segítségnyújtási feladatok (MA)
  • Békefenntartó feladatok ellátása.

Ez a bejegyzés egy fegyvernemet mutat be, tehát nem egy konkrét beosztást! Amennyiben érdekel jelentkezz, vagy további keresés esetén válaszd az online elérhető beosztások gombot.

Jelentkezésed érvényesítése után online toborzó kollégánk mihamarabb felveszi Veled a kapcsolatot és segít!

Érdekel
Online elérhető beosztások
Hirdetés HARCKOCSIZÓ

HARCKOCSIZÓ

HARCKOCSIZÓ

Legyél tagja a Magyar Honvédség Klapka György 1. Páncélosdandárnak.

11. Harckocsizászlóalj

A harckocsi elengedhetetlen eszköze a sikeres harc megvívásának. Mozgékony, nagy tűzerejű páncélos eszköz.

2020 folyamán beérkeztek Tatára a kiképzési céllal beszerzett Leopard 2A4HU harckocsik, melyeket 2023-ban a világ legmodernebb harckocsija, a Leopard 2A7HU követ majd, de emellett még mindig rendszerben vannak a T-72-es harckocsik is.

 

 

A 11. Harckocsizászlóalj nagy figyelmet fordít a fegyvernemi kultúra újraélesztésére, ápolására.

 

 

Bírni kell a bezártságot, fizikai megterhelést, mivel az eszközhöz rendszeresített gránátok, esetenként csere alkatrészeknek (pl. lánctalp) nehezek. A fizikális állapot mellett szellemileg is helyt kell állni, mivel az eszköz üzemeltetése nagyon hasonlít egy modern gépjármű kezeléséhez. A beépített elektronikai, optikai, fedélzeti számítógép, híradó berendezések nagy felkészültséget igényelnek, mivel a lövés végrehajtásához minden egyes részegységnek összhangban kell működnie.

A fegyvernemhez kapcsolódó szakmai tudást tanfolyam rendszerű képzések keretében tudja megszerezni az állomány és lehetőség van a szükséges jogosítvány, érettségi megszerzésére is a szervezet keretei között.

A jelentkezésnél előnyt jelent:

jogosítvány, autószerelő, mezőgazdasági gépszerelő, gépkezelő, technikusi végzettség, német nyelvtudás

 

Ez a bejegyzés egy fegyvernemet mutat be, tehát nem egy konkrét beosztást! Amennyiben érdekel jelentkezz, vagy további keresés esetén válaszd az online elérhető beosztások gombot.

Jelentkezésed érvényesítése után online toborzó kollégánk mihamarabb felveszi Veled a kapcsolatot és segít!

Érdekel
Online elérhető beosztások
Hirdetés TÜZÉR

PzH-2000 Harcjárművezető (Tata)

section-053ce16

PzH-2000 HARCJÁRMŰVEZETŐ, szerződéses katona, Tata

Harcjárművezető jelentkezés feltételei:

  • legalább 8 általános iskolai végzettség
  • B kategóriás jogosítvány
  • magyar állampolgárság
  • magyarországi lakhely
  • büntetlen előélet
  • betöltött 18. életév
  • cselekvőképesség
  • állandó belföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezés
  • katonai szolgálatra egészségi, pszichikai és fizikai szempontból alkalmas minősítés
  • egyes alkotmányos jogainak törvény szerinti korlátozásának elfogadása

Különleges elvárások a beosztás betöltéséhez

  •  klausztrofóbia kizáró tényező

Egyéb elvárások:

  • pszichés terhelhetőség
  • felelősségtudat
  • fegyelmezettség
  • csapatmunka
  • fizikális képességek
  • együttműködési készség

Az ellátandó legfontosabb feladat:

  • A világ egyik legkorszerűbb és legnagyobb tűzerejű tüzérségi eszközének, a PzH-2000 önjáró löveg vezetése, kezelése, üzemeltetése, ezáltal te is hozzájárulsz Magyarország védelméhez.

Amit nyújtani tudunk:

  • szoros együttműködés egy összetartó csapatban, a folyamatosan fejlődő tatai 101. tüzérosztálynál
  • fizikai és szellemi kihívások
  • folyamatos képzési lehetőségek, az elsők között jelentkezők képzése Németországban
  • kiszámítható karrier szerződéses katonai szolgálati jogviszony keretében
  • felelősséget elismerő jövedelem és béren kívüli juttatási rendszer
  • széleskörű szociális juttatás, pl. szállás, kedvezményes étkezési lehetőség, stb.
  • tapasztalatszerzés lehetősége külföldi szolgálatban
  • lakhatási támogatás vagy lakáspénz
  • kiszámítható karrier szerződéses katonai szolgálati jogviszony keretében
  • felelősséget, teljesítményt elismerő jövedelem
  • béren kívüli juttatási rendszer
  • kedvezményes étkezési lehetőség
  • széleskörű szociális juttatás
  • tapasztalatszerzés lehetősége külföldi szolgálatban

Munkavégzés helye: Tata

Jelentkezés: A szakmai önéletrajz megküldésével itt, a CV Online állásportálon keresztül 2021.09.25-ig.

Jelentkezem!
Hirdetés HARCKOCSIZÓ

Harckocsivezető (Tata)

Harckocsivezető (Tata)

HARCKOCSIVEZETŐ (szerződéses katona, Tata)

Jelentkezés feltételei:
•    legalább 8 általános iskolai végzettség;
•    B kategóriás jogosítvány;
•    KATONAI SZOLGÁLATRA VALÓ alkalmas minősítés: egészségi-, fizikai-, pszichikai követelményeknek megfelelés;
•    magyar állampolgárság;
•    magyarországi lakhely;
•    büntetlen előélet.

A jelentkezésnél előnyt jelent:
•.   C kategóriás jogosítvány .

Különleges elvárások a beosztás betöltéséhez:
•   klausztrofóbia kizáró tényező.

Egyéb elvárások: 
•    pszichés terhelhetőség;
•    felelősségtudat;
•    fegyelmezettség;
•    csapatmunka;
•    fizikális képességek;
•    együttműködési készség.

Az ellátandó fontosabb feladatok:
•    ismerje a hatáskörébe tartozó haditechnikai eszközt, annak alkalmazási lehetőségeit;
•    harckocsi üzemeltetésével, karbantartásával kapcsolatos feladatok;
•    menetlevél szabályos használata.

Amit nyújtani tudunk:
•    kiszámítható karrier szerződéses katonai szolgálati jogviszony keretében;
•    felelősséget elismerő jövedelem;
•    béren kívüli juttatási rendszer;
•    kedvezményes étkezési lehetőség;
•    széleskörű szociális juttatás;
•    tapasztalatszerzés lehetősége külföldi szolgálatban;
•    lakhatási támogatás.

Munkavégzés helye: Tata

Jelentkezés:    A szakmai önéletrajz megküldésével itt, a "Jelentkezem" felületen keresztül.

Jelentkezem

Rendeltetés

Az örökség, mely kötelez! Háborúink hősei tetteikkel igazolták bátorságukat, nemzetük és bajtársaik iránti elkötelezettségüket. Az általuk megtestesített ideák gyakorlása, vagyis a hierarchia elfogadása, a parancs és az engedelmesség rendje, a harc közbeni heroizmus, a becsület és hűség, valamint az önfeláldozás erényei, időtlen értékek, melyek a nemzet létének, egységének és fennmaradásának is elengedhetetlen feltételei.

Hol találkozhatunk?

Az online térben a Központi Online Toborzó Iroda várja a jelentkezéssel kapcsolatos kérdéseidet, amit a Facebook Messengeren Irány a Sereg névre címzett új üzeneten keresztül bármikor elküldhetsz.

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megyei hadkiegészítő és toborzó irodáinak ügyfélfogadási időpontjai az alábbiak szerint alakulnak!

Toborzó Irodák Elérhetőségei


Ezen kívül rendezvényeinken is találkozhatsz velünk személyesen

Rendezvényeink

Jelentkezz közénk

Érdekel a katona élet? Kipróbálnád magad? Válaszolj pár kérdésünkre és tudd meg mi számodra az ideális pálya:

JELENTKEZÉS

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.

Irány a Sereg! – a Magyar Honvédség Karrieroldala